„Legfőbb óhajom minden nép barátsága, mert csak ez a barátság mentheti meg a Földet a katasztrófától. A science fiction is hozzájárulhat ehhez a barátsághoz, mert a közös veszélyek, közös problémák, közös célok előtt álló emberiség képét mutatja fel.“

A fenti idézet – amely az alább bemutatásra kerülő könyv fülszövege is egyben – Isaac Asimovtól, a science fiction egyik nagy öregétől származik. A benne megjelölt cél kicsit talán utópikusnak tűnhet, viszont jól kifejezi Asimov pozitív attitűdjét, az emberiségért tenni akaró hozzáállását.

Segíthet-e a sci-fi az emberiség problémáin? Ez egy fogas kérdés. Hiszen – a kérdést akár így is feltehetnénk – segített-e egyáltalán bármilyen irodalmi mű az embereken? A science fiction irodalmának egyik kulcskérdése a jövő. Hogyan fog kinézni a mindennapi élet, milyen problémákkal fog szembesülni az emberiség, milyen új találmányok jelennek meg stb. Az elbeszélések külső tere tehát az esetek többségében meglehetősen elüt a ma megszokottól. Ami viszont nem változik: a belső, személyes tér. Az ember természete ugyanis nem sokat változott az elmúlt pár ezer évben, s várhatóan nem is nagyon fog. Ugyanazok a vágyak, érzelmek befolyásolják a mai embert, egy egyiptomi fáraót, de egy idegen bolygót felfedező űrhajóst is. A sci-fi tehát azzal a gondolattal játszik el, hogyan fog reagálni az ember a jövőben esedékes változásokra.

De lehetséges-e előrejelezni a jövőt? Bizonyos mértékig biztosan, hiszen a mai technológiákból kiindulva valamennyire látható, milyen irányban fog továbbhaladni a fejlődés. Persze ezek a prognózisok csak rövid távúak és még így sem megbízhatók. A sci-fik többsége viszont a távoli jövőben játszódik, ahol a csillagközi utazás, a dimenziók közötti átjárás, az idegen bolygók felfedezése mindennapos eseménynek számít. Lehetséges hitelesen ábrázolni az ennyire távoli jövőt?

Pontos választ erre a kérdésre nem adható, de felhívnám a figyelmet néhány apróságra. Létezik a sci-finek egy irányzata, melyet hard sf-ként ismer a téma iránt érdeklődő közösség.A hard sf legfőbb jellemzője, hogy különösen nagy hangsúlyt kapnak benne a tudományos, műszaki részletek. A hard science fiction egyik alapkövetelménye, hogy a történetnek pontosnak és hihetőnek, a ma ismert tudományos törvényeken alapulónak kell lenni. Nyilván van egy rugalmassági fok, hogy mennyire rugaszkodik el a szerző a valódi tudománytól, de a tudományos pontosság iránt igény meghatározza ezeket a történeteket. Ismert számos olyan anekdota is, amely éppen arról szól, hogy a sci-fi szerzők sokszor pontosabban jósolták meg a jövőt, mint a tudósok.

Az Álmok a jövőről c. könyv A sci-fi klasszikusai sorozat második kötete. A sorozat bevallott célja, hogy olyan írásokat publikáljon, melyek eddig nem jelenhettek meg magyar nyelven, mégis jelentősnek számítanak. Egy novelláskötetről van tehát szó, amely különböző szerzők műveit tartalmazza. Vannak itt írások a zsáner meghatározó szerzőitől (Arthur C. Clarke, Frederik Pohl, Ray Bradbury), de igazi különlegességek is (Dmitrij Bilenkin szovjet sci-fi író novellája).

A kötetben 16 novella található, melyek négy témakörbe vannak besorolva. Ezek: az Űrutazás, Én, a robot, Harmadik típusú találkozások és A jövő társadalma. Az elnevezések magukért beszélnek, látható, hogy a kötetben szereplő novellák a sci-fi irodalom alapvető kérdéseivel foglalkoznak. Nem szeretném bemutatni külön-külön mindegyik szöveget, csupán néhányat fogok kiemelni.

A már említett szovjet szerző, Bilenkin, az Űrhidegfóbia című írásában azt a kérdést járja körül, hogy a világűrben tapasztalható szélsőséges körülmények mennyire megviselik az ember elméjét. Hiszen ebben a környezetben bármikor olyan problémákkal szembesülhetünk, melyeknek addig a létezéséről sem tudtunk... Mekkora megterhelést tud elviselni az emberi elme?

Keith Laumer novellája, a Háborús ereklye egy magára hagyott harci robot történetét meséli el, melyet – mivel már eljárt fölötte az idő – le akarnak selejtezni. Időközben azonban a gép igazi látványossággá, mondhatni kabalává vált, amelyről a helyi emberek nem akarnak lemondani. A helyszínre érkező tiszt felhívja az emberek figyelmét, hogy egy potencionális gyilkológépet dédelgetnek, de azok így sem akarnak megválni a jó öreg Bobbytól. Hiszen még soha nem bántott senkit. Egy nap viszont Bobby felébred...

Robert Sheckley A szörnyetegek című írása egy klasszikus témát, emberek és idegenek találkozását dolgozza fel. Ami érdekessé teszi a novellát az a nézőpontokkal folytatott játék – Sheckley ugyanis az idegenek szempontjából meséli a történetet, akik bolygójára leszáll egy földi űrhajó. A találkozás számos meglepetést tartogat, de egy biztos: mindkét fél szörnyetegekkel találkozik.

Juan G. Atienza műve, mely a Három- vagy négymilliárd kivándorló címet viseli, egy aktuális problémával, a túlnépesedés kérdésével foglalkozik. A szóban forgó novellában egy tudós az időutazásban látja a probléma megoldását: a népességtöbbletet vissza kell küldeni a történelem előtti időkben, ahol nyugodtan élhetnek, hiszen a földtörténeti ókor klímája megfelelő, s az átmeneti időszak katasztrófái elpusztítanák a visszaküldött emberek utódait – persze csak több millió év múlva. Az emberiség így haladékot nyerne. A terv tökéletesnek tűnik. Vagy mégsem?

Az Álmok a jövőről c. antológiát csak ajánlani tudom mindenkinek. A régi motorosoknak a különlegességek miatt, a sci-fivel ismerkedőknek pedig a klasszikus szerzők és a sokszínű tematika miatt.

A képek Luis Royo művei.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.