A Grave Encounters annak ellenére a 2011-es év egyik legjobb horrorfilmjének számít, hogy lényegében semmi újat nem tud felmutatni: mind a műfaj, mind a technikai megoldások, mind az alapszituáció sokszor elismételt sablonokat juttathat az eszünkbe.

Kezdjük a műfajjal. A Grave Encounters egy áldokumentumfilm. Mielőtt a tényleges cselekmény elkezdődne, kapunk egy jelenetet, amiben egy komoly úriember elmagyarázza, hogy a következő film eseményei valóban megtörténtek, a kamerák a valóságot filmezték, a stúdió nem tett mást, mint megvágta a több órányi filmanyagot. A mai néző már ezen a szövegen általában csak csóválja a fejét és azon gondolkodik, hogy van-e még olyan ember, aki ezt elhiszi. Tény és való, hogy ami a Blair Witchnél még működött, nem biztos, hogy ma is fog, sőt olykor komolyan vissza is üthet. (Emlékezzünk pl. a Fourth kind esetére, ahol készítők annyira bizonygatták a film állításainak valószerűségét, hogy az már irritáló volt. Páran utánanéztek a történet hátterének és a film minden fontos elemét megcáfolták.) A Grave Encounters esetében nem erőltették annyira a témát, tekintsünk hát úgy a felvezetésre, mint egy hangulatfokozó elemre.

A technikai megoldásokról szólva a legfontosabb, hogy Grave Encounters a kézi kamerás horrorok sorát gyarapítja. Van ugyan néhány jelenet, amit rögzített kameraállásokból láthatunk, de a történet nagy részét kézi kamerás felvételeken követhetjük nyomon. A film kihasználja a technikából adódó összes lehetőséget, a szűkített látókör okozta feszültséget, az ide-oda rángatódzó kamera utal a szereplők pánikhangulatára stb. Az egyetlen újítás Rec.-hez, vagy a Cloverfieldhez képest a már említett rögzített kamerák bevonása a játékba. Ebben a készítőket valószínűleg a Paranormal activity ihlette. A két technika kombinálása mindenképpen jót tett a filmnek, mind a hangulat, mind a hitelesség szempontjából.

Az alapszituáció. A Grave Encounters egy televíziós sorozat címe. Ennek lényege, hogy egy kis csapat olyan helyeket látogat meg, ahol paranormális jelenségeket észleltek. Ezeket megpróbálják lencsevégre kapni, ill. különböző segítséggel, a modern technika vagy médiumok bevonásával megszólaltatni. A film előtti prológusban megtudjuk, hogy amit nézünk az nem más, mint a sorozat utolsó, adásba nem került része. Mi is történt? A műsorvezető, Lance Preston és csapata úgy tűnik megtalálta az ideális forgatási helyszínt, ami nem más, mint egy hatalmas, elhagyatott elmegyógyintézet. Ráadásul a helyiek meggyőződéssel állítják, hogy az épületben megmagyarázhatatlan dolgok történnek. A csapat tagjai úgy döntenek, hogy egy éjszakát az épületben töltenek, hátha történik valami.

Látható tehát, a film igazából semmi újat nem mutat. Már létező, más filmekben többször is alkalmazott panelekkel operál (áldokumentumfilm, szellemjárta kórház, paranormális jelenségeket kutató csapat). Ennek ellenére mégis működik a dolog, sőt állítom, hogy a Grave Encounters a tavalyi év egyik legjobb horrorja. Ennek több oka is van.

A legfontosabb, hogy a film a már létező elemeket jól kombinálja és a technikai megvalósításra sem lehet igazán panasz. A hatalmas, ódon épület kellően fenyegető a nyomott atmoszféra megteremtéséhez, és a film maximálisan kiaknázza ezt a feszültséget. A paranormális jelenségek ábrázolása sehol nem megy át komolytalanba. A borzalmak fokozatosan jelennek meg, pontosan a kórházban eltöltött idő függvényében. Minél többet töltenek el a karakterek a kórházban, annál jobban hatalmasodik el rajtuk a kétségbeesés és az őrület. Lance Preston és stábja kénytelen ráébredni, hogy ezúttal valóban különleges helyre találtak.

Természetesen a film nem működne hiteles karakterek nélkül, és meg kell mondjam, a Grave Encounters ezen a téren is jól teljesít. A stáb tagjai teljesen emberi módra viselkednek, a játékukban nincs semmi erőltetett. A forgatás előtt ők sem nagyon hiszik, hogy tényleg van valami természetfeletti a kórházban. Jellemző, hogy Lance megvesztegeti az egyik gondnokot, hogy mondja a kamerába hol és mikor látott szellemet. De a csapat mindegyik tagja jól teljesít, a technikus sráctól a ripacs médiumig bezárólag. Ami meglepő: a stáb tagjai meglehetősen ésszerűen viselkednek. Egyikük sem indul egyedül felderítő útra a sötétben, nem sietnek megnézni, mi kaparászik a sötét sarokban stb. Vagyis nem követik el azt a sok idegesítő ostobaságot, amit a tucathorrorok főszereplői általában megtesznek. Egy ideig próbálják racionálisan megmagyarázni az eseményeket, de mikor nyilvánvalóvá válik, hogy természetfeletti erőkkel állnak szemben azt teszik, amit minden értelmes ember tenne: megpróbálnak elmenekülni az épületből. Az már más kérdés, hogy ezt a kórházat nem olyan könnyű elhagyni.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.