A következőkben Howard Phillips Lovecraft talán leghíresebb teremtményéről, Cthulhuról lesz szó.

„R´lyeh házában álmodva vár ránk a halott Cthulhu.“

Kevés olyan fiktív karakter létezik, aki ekkora hírnévre tett szert, mint a Nagy Cthulhu. Annak ellenére, hogy Lovecraft viszonylag kevesen árul el róla (hiszen igazából még a nevét sem tudjuk pontosan – a Cthulhu csak legközelebbi ahhoz, amit az ember képes kiejteni), nagyon gyakran találkozunk a nevével, igazi kulturális ikon, mém lett belőle.

Lovecraft műveinek egyik alapvetése, hogy éonokkal az emberi civilizáció kialakulása előtt a Földet különböző űrbéli lények, hatalmas erejű entitások, ha úgy tetszik „istenek“ uralták. Ezek a lények idővel más dimenziókba távoztak, elpusztultak, vagy egyszerűen elszunnyadtak. Így tett Cthulhu is, aki – a történet szerint – a tenger mélyén vár arra a pillanatra, amikor a bolygók és csillagok megfelelő pozícióban lesznek ahhoz, hogy hívei felébresszék őt, s folytathassa uralmát.

Lovecraft talán a Cthulhu hívása című írásában fejti ki legrészletesebben ezt a történetet. Cthulhu neve a szerző más műveiben is előfordul, de ez a kisregény éppen arról szól, hogyan akadályozza meg a harmadik személyű narrátor szinte véletlenül Cthulhu visszatérését.

Véleményem szerint ez Lovecraft egyik legjobb írása. Zseniális, ahogy lassan és fokozatosan vezeti rá az olvasót, milyen szörnyű titkok rejlenek a hétköznapi világ színfalai mögött. A történet ugyebár arról szól, hogyan bukkan rá az elbeszélő egy sötét, ősi, titkos kultusz nyomaira, amely az emberi világ peremvidékein megbújva az Ősi Istenek - köztük Cthulhu - visszatérését készíti elő. „A legirgalmasabb dolog a világon, azt hiszem, az, hogy az emberi elme képtelen kapcsolatot teremteni a különálló események között.“ Ezek az összefüggések ugyanis olyan szörnyű felismerésekhez vezetnek, amelyeket egy hétköznapi elme nem biztos, hogy el tud viselni.

Az olvasó a narrátorral együtt rakja egymás mellé a mozaikdarabokat, s vele együtt döbben rá a szörnyű igazságra: a felfedezés, hogy a „másik világ“ folyamatosan jelen van mi normálisnak hitt világunkban, alapvetően változtatja meg a világképét. Ez a felismerés – bár drámai változásokat okoz – mégis csak töredékes ismeretekre támaszkodik. Lovecraft jellegzetes írói fogása, hogy szereti homályban hagyni a részleteket, az olvasó fantáziájára bízva a lényeget. „A fő hangsúlynak a finom sejtetésre kell kerülnie“ – írja a Jegyzetek a rémtörténetek írásáról c. művében.   

A Lovecraft által kreált mítosz nem koherens, csak részleteket, utalásokat tartalmaz. Ez nem véletlen, hiszen a szerző mindig is az ismeretlentől való rettegésre építette a műveit. Mikor a Cthulhu hívásában a főszereplő végre meglátja Cthulhut, az első reakciója az értetlenség és a rettegés: azt veszi észre, hogy az emberi nyelv egyszerűen képtelen visszaadni az átélt/látott dolgokat.

Hogy minek köszönhetően lett Cthulhu egy kulturális ikon? Talán mert megtestesíti az ember ősi félelmét az ismeretlentől és mindattól ami másmilyen. Hatalmas, erős és teljesen idegen tőle minden, ami emberi. A rettegésen kívül egy érzést vált ki az emberből. A kíváncsiságot...

Ahogy már említettem, Lovecraft a Cthulhu-mítosszal számos művészt megihletett. Írókat, festőket és zenészeket.

Metallica: Call of Cthulhu

Samael: Rite of Cthulhu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.